2009. aug. 5.

Egy rendhagyó esettanulmány

Dajkó Pál @ IT café

Így is lehet csinálni: a vidám esküvői társaság komoly jövedelmet termelt az aláfestő zenét nyújtó Chris Brownnak.

Az elmúlt napokban világszerte sokmillióan néztük nevetve, meghatódva (és kissé talán irigykedve is) a minnesotai pár, Jill Peterson és Kevin Heinz templomi esküvőjének részletét a YouTube-on, e három hete feltöltött film lett a videomegosztó új slágere (a hír írásának időpontjában közel 13 millió letöltésnél tartanak). Ám azt talán senki nem gondolta volna, hogy ennek a felvételnek komoly gazdasági, jogi következményei lehetnek.
Mégpedig azért, mert a jogkezelőkkel folyamatosan harcban álló YouTube tulajdonosa, a Google e filmecske kapcsán roppant erős érvhez jutott a szerzői jogi vitákban. Chris LaRosa és Ali Sandler, a vállalat ilyen ügyeivel foglalkozó menedzserei tegnap a Google hivatalos blogjánszámoltak be tapasztalataikról, s az általuk felvázolt helyzet újra csak azt mutatja, hogy bőségesen megtérülhetnek a zenei kiadók befektetései, ha nem dugják a fejüket a homokba, hanem alkalmazkodnak az internetes világhoz.




A templomi bevonulás alatt egy – természetesen szerzői jog által védett – dal szólt, Chris BrownForever című száma. A Google felelős munkatársai leírják, hogy e nóta jogtulajdonosai kiválóan használták ki azokat az eszközöket, amelyeket a cég biztosít számukra, hogy a nagy látogatottságú klipekből pénzhez is juthassanak: ezek egyike például egy felkínált link, amely a hirtelen népszerűvé vált zene megvásárlását teszi lehetővé az Amazon, illetve az iTunes online boltokban: s mint kimutatásukból kiderül, ez az üzleti modell abszolút sikeresnek bizonyult. AForever, egy évvel megjelenése után a topban van, az iTunes letöltési listáján a negyedik, az Amazon MP3-as listáján pedig a harmadik helyre kúszott fel a múlt héten. (A Monty Python hasonló eladási növekedést produkált rövid idő alatt, amikor megjelent a YouTube-on a saját csatornájuk.)

YouTube

Chris Brown dalának kirobbanó kereskedelmi sikere még nevetségesebb színben tünteti fel azokat a törekvéseket, amikor a kiadók tiltással és büntetésekkel kívánják korlátozni a videomegosztót, illetve a felhasználókat – emlékszünk még a szélsőséges példákra, a legnevezetesebb (és leginkább visszataszító) az, amikor 2007-ben egy 29 másodperces házi videó miatt, melyen a járni tanuló kisfiú Prince Let’s Go Crazy című számára táncolt, a Universal Music pert indított.

Jill Peterson és Kevin Heinz nemcsak hogy örömteli perceket szereztek sok-sok embernek a világon, hanem ahhoz is hozzájárultak, hogy még tisztábban látható legyen: az internetes korszakban nem a tiltás a megoldás a kiadói ipar számára, hanem az alkalmazkodás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése